Ismertetők
Tudnivalók
Szakmai munkánk során számos olyan üggyel, szituációval találkozunk, melyek ügyfeleink számára, minden bizonnyal több szempontból is tanulságosak lehetnek. Ezen esetek, vagy éppen azért lehetnek követendő példák mindenki számára, mert a gazdálkodóktól elvárható szinten a környezetvédelem érdekeit szolgálják, vagy éppen azért kerülendők, mert nem a jogszabályok által meghatározott egyenes utat követik. A következőkben néhány tipikus, vagy éppen speciális eset bemutatásával próbáljuk felhívni ügyfeleink figyelmét, hogy mit hogyan csináljanak, vagy éppen ne csináljanak. Általánosabb ismertetőinkkel, vagy esettanulmányainkkal folyamatosan bővítjük weboldalunkat, így később is érdemes visszatérni az esetleges újdonságok megtekintéséhez.
KÖRNYEZETVÉDELEM AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZTETÉSBEN
AGRÁR KÖRNYEZETVÉDELEM
LEVEGŐTISZTASÁG-VÉDELEM
ZAJ- ÉS REZGÉSVÉDELEM
KÖRNYEZETI KÁRELHÁRÍTÁS
KÖRNYEZETVÉDELEM AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZTETÉSBEN
Az építész tervező cégektől érkező egyre szaporodó megkeresések, valamint partnereink visszajelzései is azt mutatják, hogy az építési engedélyezési eljárások során egyre nagyobb hangsúlyt kap az épített, valamint a természeti környezet védelme. A tendencia környezetvédelmi szempontból mindenképpen kedvező, de ennek nem feltétlenül örülnek a tervezők, és az építtetők, mivel ez jelentősen növelheti az eljárás időtartamát, és költségeit.
Az építési engedélyezési eljárások eddig sem zajlottak egyszerűen, és a 2010. januárja óta hatályba lépett új jogszabályi környezet – 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet – csak nehezített a korábbi állapotokon. Az építész szakmai fórumokon egyre több panaszt lehet olvasni az építési engedélyeztetés túlzott bürokráciájáról, és ezen belül is leginkább az eljárások során résztvevő szakhatóságok nagy száma miatt.
Egyre erőteljesebb szakhatóságként jelennek meg a területileg illetékes Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségek. Sok esetben akár hónapokat is elhúzódhat egy engedélyezési eljárás, vagy akár végképp meg is hiúsulhat a beruházás, mert a tervdokumentációk hatósághoz történő benyújtását követően derül ki, hogy a tervezett létesítmény, ill. tevékenység a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik. Természetesen ezen probléma felmerülése csak nagyobb létesítmények megvalósítása, jelentősebb környezeti kockázatot jelentő technológiák alkalmazása esetén várható, de kisebb projektek esetében is tud gondot okozni a környezetvédelmi szempontok hatósági érvényesítése.
Az ehhez hasonló kellemetlenségek elkerülhetők, ha már az építési feladat tervezési, vagy terv előkészítési szakaszában környezetvédelmi szakértő céget von be a tervező, vagy az építtető. Így már a tervezési folyamatok kezdetén lehetőség van megfelelően vizsgálni a projekt várható környezeti hatásait, és az ebből fakadóan várható engedélyeztetés problematikáját.
Társaságunk több építész tervező céggel áll rendszeres partneri kapcsolatban, mely cégek már felismerték, hogy a környezetvédelmi szempontokat nem lehet fél vállról venni. Egy jól összeállított környezetvédelmi tervfejezet, vagy egy időben elindított előzetes vizsgálati, környezeti hatásvizsgálati eljárás jelentősen rövidíthet az engedélyetetés hosszú időtartamán. Még ideje korán meghozott megfelelő stratégiai döntések jelentősen csökkenthetik a beruházás, vagy a későbbi üzemeltetés költségeit.
Kérjük forduljanak hozzánk bizalommal, legyen szó akár környezetvédelmi hatásvizsgálat, előzetes vizsgálat, vagy környezetvédelmi tervfejezet összeállításáról, vagy akár biológiai aktivitás érték számítás elkészítéséhez szakmai segítségnyújtásról.
AGRÁR KÖRNYEZETVÉDELEM
Nagy létszámú állattartás
Az agrárium a gazdaság egy olyan területét képezi, melyben a környezetvédelem szinte minden válfaja megtalálható, és egyben fontos szempontot is képez. A mezőgazdaság, az állattartás és a hozzájuk kapcsolódó feldolgozó iparok egyaránt jelentős környezeti hatásokkal bírhatnak, melyeket a hatóságok engedélyekkel, jogszabályi előírásokkal igyekeznek kordában tartani. Az alábbiakban néhány fontosabb példát kiemelve próbálunk rávilágítani arra, hogy az agráriumban milyen környezetvédelmi kötelezettségek nehezíthetik a gazdálkodók mindennapjait.
A mezőgazdasági cégek esetében a legtöbb környezeti problémával egy állattartó telep esetében szembesülhetünk. Az állattartó telepek tevékenysége egyaránt terhelheti a földtani közeget, a felszíni, ill. a felszín alatti vizeket, légszennyező hatásokat eredményez, és zajvédelmi szempontból sem elhanyagolható. Az állattartási tevékenység környezeti hatásait leginkább az alkalmazott technológia és az üzemeltetési rend befolyásolhatja, melyek függvényében akár jelentős eltérések is lehetnek egy-egy állattartó telep között. Egy korszerű állattartó telep még nagyobb állatlétszám mellett is kisebb környezetterhelést jelenthet, mint a kevésbé korszerű technológiákat alkalmazó, rossz műszaki állapotú régi telepek.
A hazai és az EU-s jogszabályok eltérő módon, eltérő követelmény szinttel szabályozzák a különféle típusú állattartó telepek üzemeltetését. A legszigorúbb előírások az ún. egységes környezethasználati engedélyhez (IPPC) kötött tevékenységek esetében állnak fent. Azt, hogy milyen állattartási tevékenység végzéséhez szükséges egységes környezethasználati engedély a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet – a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról – 2. mellékletéből tudhatjuk meg. Eszerint baromfitelepekre (40000 férőhely felett), ill. sertéstelepek esetében (2000 férőhelytől 30 kg-on felüli sertések számára, vagy 750 férőhelytől kocák számára) szükséges az IPPC engedély megszerzése. Ezen állattartó telepek működését a hatóságok csak abban az esetben engedélyezik, ha azok minden tekintetben megfelelnek az elérhető legjobb technika (BAT, Best Available Techniques) irányelveinek. A BAT irányelveket az EU szakemberei dolgozták ki, a kor követelményeinek, és technikai lehetőségeinek figyelembevételével, bizonyos ágazatokra specializáltan. Hazánkban jelenleg honosított BAT irányelv az állattartó telepek közül kizárólag sertéstelepekre vonatkozóan van, de a baromfitelepek esetében is folyamatban van a hazai útmutató elkészítése. A hazai BAT útmutatók a www.ippc.hu weboldalon megtekinthetők.
A BAT irányelvek egyaránt kiterjednek az állattartó telepek épületeire, kiszolgáló létesítményeire, trágyatározó műtárgyaira, de még a telepi úthálózat, vagy csapadékelvezető rendszer kialakításának módjára is. A BAT irányelvek nem csupán infrastrukturális szempontokat állapítanak meg, hanem üzemviteli szempontokat is. Nagy hangsúlyt fektetnek az anyag-, és energiahatékony, valamint az alacsony kibocsátásokkal történő üzemeltetésre. Egy meglévő állattartó telep esetében a BAT irányelveknek megfelelő álapotot szinte csak teljes modernizációs beruházással, teljes átépítéssel lehetséges elérni.
LEVEGŐTISZTASÁG-VÉDELEM
Mi számít bejelentés köteles légszennyező pontforrásnak?
A fenti kérdésre a 2011. január 15-étől hatályos 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet a levegő védelméről előírásai és fogalom-meghatározásai alapján adhatunk egyértelmű választ. A jogszabály 2. Értelmező rendelkezések szakaszában olvashatjuk, hogy „légszennyező pontforrás: az a levegőterhelést okozó forrás, amelynél a légszennyező anyag kibocsátási jellemzői méréssel vagy műszaki számítással egyértelműen meghatározhatók”. A mérés alatt természetesen akkreditált mérőszervezet által elvégzett, szabványos mérést kell érteni.
A fenti meghatározás egyúttal egy újabb kérdést vet fel. Mi számít légszennyező anyagnak? Ezt a fogalmat a jogszabály egyértelműen definiálja: „a levegőben lévő és az emberi egészségre vagy a környezet egészére valószínűsíthetően káros hatást gyakorló anyag”.
A gyakorlatra alkalmazva a fentieket, általánosságban elmondható, hogy azon kibocsátó források, ahol olyan anyagok kerülnek kibocsátásra a környezeti levegőbe, melyekre a vonatkozó jogszabályok kibocsátási határértéket állapítanak meg, és a kibocsátott véggáz fizikai és kémiai paraméterei szabványos méréssel egyértelműen meghatározhatók, bejelentés köteles légszennyező források. Annak egyértelmű eldöntése, hogy az adott forráson a szabványos mérés elvégezhető-e, minden esetben helyszíni felmérést igényel, mivel magának a légszennyező forrásnak a műszaki kialakításának kell megfelelnie a szabványos mérési körülményeknek (megfelelő átmérő, kellő hosszúságú egyenes csőszakasz, megfelelő véggáz hőmérséklet, stb.). Javasoljuk, hogy ennek megvizsgálását szintén bízzák tapasztalt szakemberre, levegővédelmi szakértőre.
Persze azért nem ennyire egyszerű a dolog, mivel a jogszabályok megállapítanak technológiai küszöb értékeket, kapacitás értékeket is, melyek alatt nem szükséges alkalmazni a jogszabályi kötelezettséget.
Ennek egyik legelterjedtebb fajtája a tüzelőberendezések esetében a 140 kWth hőteljesítmény határ (az oktatási, egészségügyi és szociális intézmények esetében ezen küszöbérték 500 kWth), melyet ha nem ér el az egy forráshoz kapcsolódó tüzelőberendezések teljesítménye, akkor az adott pontforrás nem a Környezetvédelmi Felügyelőség hatáskörébe tartozik, hanem a területileg illetékes Jegyző hatáskörébe. Ilyen esetben a légszennyező pontforrást nem szükséges bejelenteni a LAL alapnyilvántartásba. A jogszabályi kritériumok mellett tovább bonyolíthatja a dolgot az is, hogy a Zöldhatóság saját hatáskörében el is rendelheti egy légszennyező forrás bejelentését, amennyiben úgy ítéli meg, hogy annak kibocsátásai ezt indokolják. A Zöldhatóság olyan légszennyező forrás bejelentését is elrendelheti, mely szabványosan nem mérhető. Ilyen estben kell alkalmazni a definíció azon megállapítását, hogy a kibocsátásokat műszaki számítással szükséges meghatározni. A műszaki számításokat minden esetben csak levegőtisztaság-védelmi szakértői jogosultsággal rendelkező szakértő végezheti el.
A fentiekben leírtakon kívül még számtalan paraméter befolyásolhatja, hogy egy légszennyező pontforrás bejelentés köteles-e, vagy sem, ezért javasoljuk, hogy mindenképpen kérjék ki egy levegőtisztaság-védelmi szakértő véleményét, amennyiben hasonló problémába ütköznek.
Mi a különbség egy egyszerű füstgázmérés, és egy akkreditált emissziómérés között?
Partnereink részéről többször kérdésként merült fel, hogy miért van szükség, a sokszor igen költséges akkreditált emissziómérések elvégzésére, amikor a tüzelőberendezések időszakos karbantartásakor a fűtésszerelő szakember elvégezte a füstgáz mérését, és mindent rendben talált.
A kérdésre egyszerű a válasz, azért mert a környezetvédelmi hatóság csak akkreditált mérőszervezet által elvégzett, szabványos emissziómérést fogad el az előírt mérési kötelezettség teljesítéseként.
A helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátásának vizsgálati követelményeit a 6/2011. (I. 14.) VM rendelet a levegőterheltségi szint és a helyhez kötött légszennyező források kibocsátásának vizsgálatával, ellenőrzésével, értékelésével kapcsolatos szabályokrólhatározza meg. Ezen belül is a 3. § (6) bekezdése írja le, hogy „A levegőterheltségi szint mérése során a 7. mellékletben meghatározott referencia-módszert vagy azzal egyenértékű módszert, a mellékletben nem szabályozott légszennyező anyagokra a nemzeti szabványban rögzített mérési módszert kell alkalmazni;” A jogszabály 7. melléklete lényegében az adott légszennyezőanyag-csoportra vonatkozó vizsgálati szabványok felsorolását tartalmazza.
Az akkreditált státusz, ezen mérési szabványok szerinti módszer tanúsítását, és igazolását jelenti, melyet a hatóságok megkövetelnek.
A kézi füstgázelemző műszerek sokszor hasonlóan pontos adatokkal szolgálhatnak, mint a költségesebb mérések eredményei, ugyanakkor ezek sajnos csak tájékoztató információkként használhatók fel, magát az akkreditált vizsgálatot nem helyettesíthetik. Javasolni szoktuk ügyfeleinknek, hogy mielőtt az akkreditált mérést elvégeztetnék, feltétlenül állíttassák be, és tisztíttassák ki tüzelőberendezéseiket, és ekkor végeztessenek el egy füstgázmérést is a fűtésszerelő szakemberrel.
Így még az akkreditált mérés előtt értesülhetnek arról, ha esetleg berendezésük nem működik megfelelően, és időben megtehetik a szükséges lépéseket. Nincs is annál kellemetlenebb, mikor az akkreditált emissziómérés során derül ki, hogy egy légszennyező forrás határérték feletti kibocsátásokkal üzemel, mivel ekkor az üzemeltetést fel kell függeszteni és a kapcsolódó berendezést be kell állíttatni, vagy végső esetben akár cserélni. Ezután pedig a megfelelő működés igazolására az akkreditált vizsgálatot meg kell ismételni, ami jelentősen növelheti a költségeket. Ez az igencsak kellemetlen szituáció körültekintő előkészítő munkálatok mellett megelőzhető.
ZAJ- ÉS REZGÉSVÉDELEM
Kinek kell egyedi zajkibocsátási határértéket kérni?
A környezeti zaj és rezgésvédelem szabályait, a jelenleg hatályos 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet határozza meg. A jogszabály 10.§ (1) bekezdése, üzemi és szabadidős zajforrások üzemeltetőire vonatkozóan tartalmaz kötelezettséget, mely alapján az üzemeltető köteles a környezetvédelmi hatóságtól zajkibocsátási határértéket kérni.
Az üzemi és szabadidős zajforrások definícióját a jogszabály fogalom-meghatározása alapján adjuk meg.
Üzemi zaj-, vagy rezgésforrás: „a környezeti zajt, rezgést előidéző, termelő, szolgáltató tevékenység, vagy az ilyen tevékenységhez használt, környezeti zajt, rezgést előidéző telephely, gép, berendezés, ideértve a termelő, szolgáltató tevékenységhez kapcsolódó, telephelyen belüli közlekedési célú tevékenységnek nem minősülő járműhasználat, járműmozgás, rakodás”
Szabadidős zaj-, vagy rezgésforrás: „környezeti zajt, rezgést előidéző kulturális, szórakoztató, vendéglátó vagy sportlétesítmény, és az előbbi célú tevékenység, valamint az előbbi célra használt berendezés, gép”
Annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy kinek kell egyedi zajkibocsátási határértéket kérni (aki a fenti kötelezetti körbe tartozik), meg kell fordítanunk a kérdést. Kinek nem kell?
A fenti jogszabály 10.§ (3) bekezdése alapján, olyan környezeti zajforrásra vonatkozóan nem szükséges zajkibocsátási határértéket kérni, aminek a hatásterületén belül nincs védendő terület, épület, vagy helyiség, ill. a zajforrás hatásterülete a zajforrást magába foglaló ingatlan határain belülre esik, és az ingatlant a zajforrás üzemeltetőjén kívül más nem használja.
Ezen kivételektől eltekintve minden üzemi, vagy szabadidős zajforrás esetében az üzemeltető köteles egyedi zajkibocsátási határértéket kérni a Zöldhatóságtól.
Hogyan állapítható meg egy környezeti zajforrás hatásterülete?
Az előző kérdéshez kapcsolódóan, egy újabb kérdés merülhet fel a zajforrás üzemeltetőjében: „Az rendben van, hogy ilyen feltételek mellett vagyok kötelezett zajkibocsátási határérték megkérésére, de honnan tudom, hogy a zajforrásom hatásterülete mekkora?”
Ennek a kérdésnek a megválaszolásához a 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 5.§-ban leírtakat szükséges értelmezni. Az 5.§ egyértelműen meghatározza, hogy milyen esetben szükséges műszaki számítással, vagy helyszíni szabványos zajméréssel meghatározni a zajforrás hatásterületét. Ezek a következő esetek: előzetes vizsgálati eljárásban, környezeti hatásvizsgálati eljárásban, egységes környezethasználati engedélyezési eljárásban, környezetvédelmi felülvizsgálati eljárásban, és az előzőekben felsorolt eljárásokat követő létesítési, használatbavételi, illetve forgalomba helyezési eljárásokban, vagy természetesen, ha a környezetvédelmi hatóság azt előírja.
Ezen esetekben az üzemeltető köteles egy zajvédelmi szakértőt megbízni, aki műszaki számításokkal és/vagy szabványos környezeti zajméréssel lehatárolja az üzemi zajforrás hatásterületét, és javaslatot tesz, hogy az egyedi zajkibocsátási határérték megkérése szükséges-e, vagy sem.
Minden egyéb esetben a 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 5.§ (3) bekezdése szerinti vélelmezett hatásterületet lehet alapul venni, mely a környezeti zajforrást magába foglaló ingatlant, és az ingatlan telekhatárától számított 100 m távolságon belüli területet jelenti.
Mikor kell egyedi zajkibocsátási határértéket kérni?
A 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 10.§ (1) bekezdése alapján az üzemi, vagy szabadidős zajforrás üzemeltetője a zajforrás üzembehelyezése, ill. a zajkibocsátással járó tevékenység megkezdése előtt köteles megkérni az egyedi zajkibocsátási határértéket.
Abban az esetben, ha a zajforrás már a fenti jogszabály hatályba lépését (2008. január 1.) megelőzően is üzemelt, és korábban nem került megállapításra egyedi zajkibocsátási határérték, az üzemeltető köteles a jogszabály hatálybalépését követő 1 éven belül, vagyis legkésőbb 2009. január 1-ig megkérni a zajkibocsátási határértéket. Látható, hogy ezen jogszabályi kötelezettség már régen lejárt, tehát aki eddig nem tett eleget ezen kötelezettségének, igyekezzen minél előbb pótolni.
Milyen formában szükséges az egyedi zajkibocsátási határértéket megkérni?
Az egyedi zajkibocsátási határérték megkérése, minden esetben a 93/2007. (XII. 18.) KvVM rendelet 2. melléklete szerinti űrlap benyújtásával kell történjen. Az űrlap kitöltését bárki elvégezheti, akár maga a zajforrás üzemeltetője is, azonban a szakszerű kitöltés érdekében célszerű ezzel szakembert megbízni. Amennyiben a zajforrás hatásterületének meghatározása műszaki számítással, vagy szabványos méréssel történik, az erről készített mérési jegyzőkönyvet, vagy szakértői véleményt is szükséges a kérelemhez csatolni.
KÖRNYEZETI KÁRELHÁRÍTÁS
Üzemi kárelhárítási terv, vagy vízkárelhárítási terv?
Tapasztalataink szerint – a jelenlegi és a korábbi jogi szabályozásnak „köszönhetően” – a köztudatba tévesen ivódtak be a kárelhárítással kapcsolatos feladatok, kötelezettségek. Sok esetben még a hatóságok is tévesen kezelik a kárelhárítási tervek fogalmát, melyek esetlegesen félreértésekre adhatnak okot az üzemeltetőknél. Lássuk, hogy mi is a különbség a vízkárelhárítási és egy üzemi kárelhárítási terv között.
A legegyszerűbben akkor érthetjük meg a két tervtípus közti különbséget, ha megnézzük a 1995. évi LVII. törvény – a vízgazdálkodásról – fogalommeghatározásai között a vízkárelhárítás magyarázatát.
Eszerint: „Vizek kártételei elleni védelem és védekezés (vízkárelhárítás): a károsan sok vagy károsan kevés víz elleni szervezett tevékenység”Leegyszerűsítve, látható hogy vízkárelhárítás alatt árvízvédelmi, belvízvédelmi, ill. az alacsony vízállás okozta kártételek elleni védekezést érti a jogszabály. A vízkárelhárítási tervezés igen sokrétű lehet, kezdve az árvízvédelmi művek, vésztározók tervezésétől, egészen a védelem személyi, és tárgyi feltételeinek megszervezéséig.
Nem is szükséges ebbe jobban belemélyedni, hiszen ezen kötelezettségek leginkább állami, önkormányzati, vízitársulati, ill. vízügyi igazgatósági hatáskörbe tartoznak. A cégeket, vállalkozásokat rendszerint nem ezen tervezési feladatok érintik, hanem a környezeti károk megelőzését szolgáló, üzemi kárelhárítási kötelezettségek.
Az üzemi kárelhárítási terv, vagy egyszerűen csak üzemi terv készítésének részletes szabályait a 90/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet – a környezetkárosodás megelőzésének és elhárításának rendjéről – határozza meg.
Kinek kell üzemi kárelhárítási tervet készítenie?
Az üzemi kárelhárítási tervek készítésének részletes szabályait a 90/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet határozza meg. A jogszabály 2. számú melléklete részletesen leírja, hogy mely gazdálkodóknak, ill. milyen tevékenységek végzőinek szükséges üzemi tervet készítenie.
Ilyen téren kötelezettek, például az energiaiparban a nagy teljesítményű tüzelőberendezéseket (50 MWth-ot meghaladó bemenő hőteljesítménnyel) alkalmazó vállalkozások, ásványolaj- és gázfeldolgozók (gáztisztítók), kokszolókemencék üzemeltetői, szénelgázosító és cseppfolyósító üzemek.
Továbbá fémek feldolgozásával foglalkozó üzemek, az építőipar és a vegyipar bizonyos szereplői, egyes gépipari, papíripari, textilipari, bőripari, élelmiszeripari, vagy bányászati tevékenységet végző vállalkozások, valamint a nagylétszámú állattartó telepeket (40 000 férőhely baromfi számára, 2000 férőhely 30 kg-on felüli sertések számára, 750 férőhely kocák számára) üzemeltető mezőgazdasági cégek.
A lista igen terjedelmes ezért itt nem ismertetjük részletesen, csak a lényegesebb tevékenységi területeket emeltük ki közülük. Javasoljuk, hogy mindenki aki az érintett kategóriákba tartozó tevékenységet végez alaposan nézze át a jogszabályi kritériumokat, és amennyiben a tervkészítési kötelezettsége fennáll, mihamarabb készítesse el üzemi kárelhárítási tervét arra jogosult szakértővel.
Ki készíthet üzemi kárelhárítási tervet?
A környezetkárosodás megelőzésének és elhárításának rendjéről szóló 90/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet 7.§ (3) bekezdése határozza meg az üzemi tervek készítésének előírt jogosultsági feltételeit.
Eszerint, az üzemi tervet a környezetvédelmi, természetvédelmi és tájvédelmi szakértői tevékenységről szóló jogszabály – 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet – alapján a víz és a földtani közeg részszakterületen szakértői jogosultsággal rendelkező szakértő készítheti el. Társaságunk szakemberei rendelkeznek ezen szakértői jogosultságokkal, így amennyiben kárelhárítási tervezéssel kapcsolatos segítségre van szükségük, kérjük forduljanak hozzánk bizalommal.